JESZ: a tolvajok távozzanak a magyar közéletből - Jesz

JESZ: a tolvajok távozzanak a magyar közéletből

2012. November 23.
JESZ: a tolvajok távozzanak a magyar közéletből

Az éjjel-nappali lakókocsis akció célja, hogy felhívja a figyelmet azokra, akik a politika szarkái és naplopói a szó valós és átvitt értelmében egyaránt.

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) aktivistái péntek 13 órától folyamatos tiltakozó akciót kezdenek a Szabadság és Reform Intézet előtt, ami egyben Bokros Lajos háza is.

 

 
Bokros Lajos a Policy Solutions elemző cég felmérése szerint igazi naplopó, hiszen a magyar európai parlamenti képviselők közül, némi képzavarral élve, magasan ő dolgozik a legkevesebbet. Ezeket a „magasságokat” ráadásul úgy sikerült elérnie, hogy ellopta a mandátumot attól a közösségtől, amely megbízott benne és amely felé aláírásával vállalta, hogy amennyiben visszahívják, visszaadja Nekik mandátumát. A visszahívás megtörtént a mandátum maradt és maradt az a több százmilliós kampányadósság is, amit Bokros Lajos nagyvonalúan hátrahagyott. Eközben Bokros Lajos ötcsillagos szállodákban költi azt a pénzt, amelyet arra kapott, hogy méltóképpen tudja képviselni a magyar érdekeket Brüsszelben. Ezt nem teszi, ellenben magát és szolgáit luxus körülmények között tartja.
A JESZ látja, hogy a haszonlesők, a megélhetési politikusok ellepték a magyar közéletet, miközben az emberek egyre rosszabbul élnek. A JESZ nem véletlenül választotta nevét, amelyben egyedül a magyar pártok közül így írásban is felelősséget vállalt azért, hogy az emberek jóléte lesz számára a legfontosabb. Ehhez az első lépés, hogy le kell leplezni a tolvajokat, a haszonlesőket és el kell őket távolítani a közéletből. E nélkül, az emberek által megtermelt minden fillér olyan, mintha egy lyukas zsákba öntenénk. A tolvajok, haszonlesők ugyanis úgy tudják, hogy Nekik minden jár és Nekik mindent szabad. Ha az emberek többet dolgoznak és jobban, akkor ők majd többet rabolnak. Ezért nincs esély a magyar felemelkedésre addig, amíg a szarkák szabadon járnak-kelnek. A JESZ aktivistái erre kívánnak figyelmeztetni a jövőben éjjel-nappal Bokros Lajos intézete előtt, hogy a tolvajoknak egyszer menniük kell. Mielőbb! És ne legyen kétsége Bokros Lajosnak, a tiltakozók addig maradnak az intézete és a háza előtt, amíg ő nem távozik. Nem a házából, a közéletből.
 
Budapest, 2012. november 23.
 
Kovács Zoltán
JESZ, mandátum-visszaszerzési biztos

 

jesz KÖZÖSSÉG:

BLOGROLL

 /  

[...]

 /  

[...]

 /  

[...]

 /  

[...]

ESEMÉNYNAPTÁR

jesz KÖZÖSSÉG