Nem, az új keretszámokra és a hallgatói szerződésekre - Jesz

Nem, az új keretszámokra és a hallgatói szerződésekre

2012. March 08.
Nem, az új keretszámokra és a hallgatói szerződésekre

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) U21 ifjúsági tagozata kezdeményezi, hogy a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség a következő választásokon vállalja, hogy amennyiben kormányzati pozícióba kerül visszafizeti azoknak a tandíjat, akiket a kormány mostani drasztikus keretszám csökkentése sújt.

 

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) U21 ifjúsági tagozata szerint elfogadhatatlan, hogy hatástanulmányok és társadalmi párbeszéd nélkül a kormány elfogadta az új keretszámokat, amelyek meghatározzák, hogy egyes képzésekre hány államilag támogatott hallgatót lehet felvenni. Az U21 szerint törvénytelen, hogy több ezer fiatal 4 éve szakközépiskolákban készül egy hivatásra, majd az érettségi előtt közlik velük, hogy továbbtanulásuk még sem lesz ingyenes, hanem fizetniük kell. Ez ellenkezik a józan ésszel és az európai joggyakorlattal. A lehető legrövidebb időn belül vissza kell tehát állítani az eredeti keretszámokat és egy új javaslatot kidolgozni, amely figyelembe veszi a fokozatosság elvét, hatástanulmányokkal alátámasztott és az érintettek bevonásával készül. A hallgatók röghöz kötésének pedig még a látszatát is meg kell szüntetni. A XXI. század Európájában még a gondolat is igazságtalan és méltatlan a fiatalokkal szemben. A hallgatói szerződés szembemegy az Uniós alapjogokkal, mint a munkaerő szabad áramlása, vagy a vállalkozói szabadság. A hallgatói szerződést el kell törölni! Az U21 felkéri a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség tagjait, hogy ezeket az elveket fogadják el és minden fórumon támogassák az elképzelést. 
 

Budapest, 2012. március 8.

Kovács Zoltán

U21 elnök

jesz KÖZÖSSÉG:

BLOGROLL

 /  

[...]

 /  

[...]

 /  

[...]

 /  

[...]

ESEMÉNYNAPTÁR

jesz KÖZÖSSÉG