U21: döntsenek az emberek az ügynöklistákról - Jesz

U21: döntsenek az emberek az ügynöklistákról

2012. April 15.

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) U21 ifjúsági tagozata úgy döntött, hogy megpróbál pontot tenni az ügynökügy végére, ezért országos internetes szavazást indít a kérdésben. A polgárok dönthetnek arról, hogy nyilvánosak legyenek-e az ügynöklisták, vagy inkább tűnjenek el a történelem süllyesztőjében.

Az U21 szerint a jelenlegi helyzet a lehető legrosszabb, amikor aktuális politikai megrendelésekre kerülnek elő akták különböző célszemélyekről. A parlamenti pártok egymás zsarolására, politikai érdekeik érvényesítésére használják az ügynökaktákat. A választópolgárok többsége ugyanakkor pontosan érti a parlamenti pártok ilyen irányú mesterkedéseit és undorral fordul el a közpolitikától. A közvéleménykutatások szerint soha nem látott mértékűre emelkedett a pártot nem választók aránya, aminek következtében az ország elveszítette a demokratikus kontrollt, és a szabad rablógazdálkodás prédája lett. Nem véletlen, hogy rekord számban indulnak magyarok külföldre új hazát keresni. A kutatások szerint a kilátástalanság érzése a fiatalok körében immár drámai mértékűre emelkedett, az e körben megkérdezettek 40 százaléka képzeli el boldogulását külföldön.

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, mint Magyarország első e-pártja, azért hozta létre az elektronikus szavazás intézményét, hogy gyorsan és minél demokratikusabb módon nyilváníthassanak véleményt az emberek különböző közpolitikai kérdésekben. Az U21 ezt a rendszert használva arra kéri a polgárokat, hogy minél nagyobb számban mondjanak véleményt az ügynökügyről. Szavazni a Facebookon lehet, a www.facebook.com/joletesszabadsag helyen.

Az U21 tagságának határozott véleménye van az ügynöklisták nyilvánosságáról. Ugyanakkor a szavazás szervezőjeként még közvetett formában sem kívánja befolyásolni az embereket, ezért az ifjúsági tagozat nem kampányol egyik válasz mellett sem. Bármilyen végeredmény is születik az U21 tagjai kialakítottak egy akciótervet annak érdekében, hogy az emberek véleménye mellett ne mehessenek el egy vállrándítással a parlamenti politikusok. A szavazást az U21 két hét múlva, április 28-án zárja le. A végeredményt a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség egy éves születésnapján április 29-én hozza nyilvánosságra.

Budapest, 2012. április 15.


                                                                           Kovács Zoltán

                                                                              U21 elnöke

jesz KÖZÖSSÉG:

BLOGROLL

Tesla napelemes cserép - technológia és ár  /  Gitche

Pár napja jött a hír, amit még az MTI is megírt, hogy a Tesla bemutatta napelemes cserép megoldását. Nagyon szép fotókat közöltek róla, kiváló marketing kíséri a bevezetést.  De amikor olyan hírek is megjelentek hazai oldalakon,[...]

Kedves Olvasó!  /  bajkosokoray

  Átköltöztem. A jövőben (elsősorban) az alábbi címen publikálok majd: http://bajko-sokoray.blog.hu.   "Az oldalon elsősorban német politikával foglalkozom. Illetve német nyelvterületről származó eredeti írások és azok recenzi[...]

Még egyszer Paks II-ről  /  OrmosPéter

„Jobboldali vagyok, de ellenzem a paksi atomerőmű kibővítését.” Ez az a mondat, amit a médiában a legritkábban hallani. Amióta Orbán Viktor megegyezett Vlagyimir Putyinnal az atomerőmű építésének ügyében, a baloldal szárnyra k[...]

Elbukott a még nem is létező Bokros párt  /  okospista

A minap történései alapján úgy tűnik, hogy senor Bokros új konzervatív-liberális (sic-szerk.) párt elgondolása már csírájában szertefoszlott. Ugyanis Bokros hű vitéze, Kerék-Bárczy Szabolcs beintett a közgazdásznak (Panama? – s[...]

ESEMÉNYNAPTÁR

jesz KÖZÖSSÉG